2021. április 12., hétfő

Németh Lászlóra emlékezünk

 NÉMETH LÁSZLÓ
(1901-1975)

könyvtárunk névadója, a Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, kultúrfilozófus

                       

„Az életemben, hála isten, sok minden van, amire szívesen emlékszem:
a gyermekkori vakációk, a mezőszilasi, középbogárdi rokonok, a Toldy főreál s 
ottani barátaim, az orvoskaron eltöltött évek, mátkaságunk s fiatal házaskorunk 
máig sugárzó fénye, a foglalkozás lányaimmal, a Medve utcai polgáristák, 
hódmezővásárhelyi tanárkodásom. Különféle munkáimban, életrajzi 
töredékeimben azonban mindezt rég földolgoztam már, s írói életemről, 
vándorlásomról az írók világában pedig csak kétféleképp lehetne beszélnem. Vagy 
egy vége-nincs krimitörténetbe kezdve, amely hajmeresztőbb, kuszább s hozzá 
valószínűtlenebb lenne a Belfeghornál, vagy egyetlen mondatban elintézve: Végül 
is jól jártam, jelentéktelen ember létemre egy nagy ügyre akasztottam magam, s 
ez megemelt, szakadatlan tanulássá tettem az életem, minden napomnak adott 
célt, felső világítást, s ha követtem is el hibát benne, a lelkiismeretemet nem 
kellett közben túlságosan megterhelnem.”

(Németh László: Életemről, munkáimról)


        Az olvasni vágyóknak összeállítottunk egy kis könyvajánlót:

Könyvtárunkban megtalálható Németh László kötetek, művek
Bűn
Drámák, életrajzi írások
Égető Eszter
Életmű szilánkokban
Emberi színjáték
Az én katedrám
Európai utas
A feltámadt költő
Galilei
VII. Gergely
Gyász
Ha én miniszter lemék
Homályból homályba
Horváthné meghal
Irgalom
Iszony
II. József
Két nemzedék
Kísérleti dramaturgia
A kísérletező ember
Kocsik szeptemberben
Lányaim
Levelek Magdához
Magyar élet anatómiái
A Medve-utcai polgári
Megmentett gondolatok
A minőség forradalma
A mítosz emlőin – Írások a világirodalomból I.
Négy könyv
Negyven év
Sajkódi esték
Sorskérdések
Szerettem az igazságot
Szimultán utazás – Írások a világirodalomból II.
Társadalmi drámák – Utazás, Nagy család, Harc a jólét ellen
Újabb drámák – Csapda, Gandhi halála, Négy próféta
Utolsó kísérlet
Utolsó széttekintés
Németh László válogatott művei – Regények, tanulmányok

Könyvtárunkban megtalálható Németh Lászlóról szóló kötetek, művek
Békés Márton: A hagyomány forradalma - Németh László politikája
Bohuniczky Szefi: A fiatal Németh László és környezete
Domokos Mátyás: Írósors - Németh Lászlóról
Grezsa Ferenc: „A mintaélet forradalma”
Hartyányi István, Kovács Zoltán: Németh László bibliográfia
Katona András: Németh László
Lakatos István: Németh László betegsége és halála
Lakatos István: Németh László életrajzi kronológia 1949-1975
Lakatos István: Emlékhelyek – Németh László emlékezete
Németh László élete képekben
Németh László élete levelekben I-III. köt.
Németh László emlékház
Németh László irodalomszemlélete
Németh László Társaság első húsz éve
Németh Magda: Mélységből mélységbe – Németh László és családja, 1944-1945
Olasz Sándor: Németh László
Rubovszky Rita: Németh László-breviráium
Tüskés Tibor: Az édenalapító
Vallomások Németh Lászlóról

Érdekességek
Németh László univerzuma (CD-ROM)
Korányi Kinga: Lizzie Blue (az író Németh László dédunokája)

További hasznos oldalak: